Ha már eperfa – Év fája verseny!

http://evfaja.hu/fa/2014/pilisvorosvari-300-eves-eperfa

Pilisvörösvár legöregebb fája egy eperfa, ami a németek Pilisvörösvárra történő letelepedésével, és a katolikus plébániatemplom építésével egyidős. A helyi hagyomány szerint a fát 311 éve, a katolikus templom építésének megkezdésekor (1703) ültették.
A fa a helyi iskola és a templom mellett áll. A helyiek már nem is emlékeznek rá, hogy mi okból ültették el generációkkal ezelőtt, de azt tudják, hogy több évszázada áll ott rendíthetetlenül. Mára már kész fa-óriás lett: törzse olyan vastag, hogy még 3 felnőtt is kevés, hogy átölelje és olyan magas, hogy nincs is párja. A vörösváriak megbecsülésük jeléül védetté nyilvánították és kerítéssel vették körül, hogy még unokáik is csodálkozással vegyes áhítattal figyeljék. Ráadásul ez a fa nem csak árnyékot ad tavasszal és nyáron, hanem védelmet nyújt ősszel széllel-esővel szemben, és finom termésével is megajándékozza az arra járót.
Sok állat választotta lakhelyéül ezt a nem éppen mindennapi fát: a fán egyaránt élnek harkályok, és cinegék is. Az előző évtized közepéig egy macskabagoly család otthonaként is szolgált.
A fa az évszázadok során a pilisvörösvári élet szerves részévé vált, az iskolákban a rajzórák keretében szinte minden gyerek feladatul kapja a fa lerajzolását – az idei rajzokból néhányat mellékelünk is. Vörösváron az 1970-es években piac működött a fa körül. Szerdánként és péntekenként helyi kofák árulták saját termékeiket (pl.: tejfölt, túrót, virágot, mákot, savanyúságot stb.). A régi hagyományt megőrizvén a szőlősgazdák a mai napig ott árulják zamatos gyümölcseiket szeptemberben.
Idén májusban, a Madarak és Fák napján itt, a vén eperfánál találkoztunk, ahol a vörösvári gyerekek által készített papír madárkákkal ünnepeltük ezt a jeles napot. A találkozónkból szeretnénk hagyományt teremteni, s minden évben itt ünnepelni a Madarak és Fák napját.
Az eperfát valószínűleg azért ültették, mert zsenge leveleit akkoriban a selyemhernyó tenyésztéséhez használták, tápláléknövényként nagy mennyiségben gyűjtötték. A falvak és tanyák udvarának elengedhetetlen kelléke volt a büszkén magasodó eperfa, mert ez a fa jól érzi magát a ház körül, meleg, védett helyen. A korabeli Magyarországon való elterjedését jól jelképezi, hogy amikor Arany János megénekelte a Családi kört, nem feledkezett meg az eperfáról sem, amely feketén bólintgatva terjeszti ki árnyékát a családi ház fölé.
Bizony ez a barátságos óriás sok játéknak és derűs pillanatnak lehetett tanúja az eddig eltelt 300 év alatt. Szerelmek szövődtek alatta, fiúk mérték össze erejüket, itt döntötték el az iskolában kialakult vitákat. Reméljük, még sokat fog látni és sokáig lesz lehetőségük az embereknek, hogy nézhessék és csodálhassák. Ezt az eperfát nem is annyira a kora, hanem az emberek fához fűződő szép emlékei emelhették fel oda, ahol most van.